Koncepciós perek az 50-es évek Magyarországán
2005. szeptember 27. 12:00
A legfiatalabb áldozat: Mansfeld Péter
A forradalom legfiatalabb áldozataként jelképpé vált Masfeld Péter is koncepciós perben, ám "köztörvényes" bűnözőként lett elítélve. Az 56-os forradalomban a Széna-téri fegyveres csoporthoz csatlakozó fiút először életkora miatt elküldték, de később mégis Szabó bácsi gépkocsis összekötője lett.
Mindösssze 15 és fél évesen nem igazán lehetett tudatos forradalmár, de az események maradandó befolyást gyakoroltak rá.
November negyedike után nem érte semmilyen retorzió a fiatal fiút. 1957-től a Magyar Optikai Művekben dolgozott, ahonnan szerszámokat tulajdonított el, majd lopások sorozatába keveredett. Amikor a rendőrség üldözőbe vette, autóval menekült, és fának ütközött. A fogdából három nap után megszökött, és folytatta a tolvajlásokat. Ezután letartóztatták, majd három és fél hónapig ült vizsgálati fogságban. A rabtársaktól hallottak és korábbi élményei alapján végleg a Kádár-rendszer ellenségévé vált. Szabadulása után társával találták ki, hogy fegyveresen, lopott autókkal rablótámadásokat hajtanak végre. Akcióik azonban nem sikerültek túl jól, és egy nagyobb letartóztatáshullámban őket is elkapták.
A társai és ellene megkezdett perek során a legfőbb kérdés a "gyilkossági szándék", az "ellenforradalmi indíttatás" és a "bandavezér személyének" "tisztázása" volt. Mindhárom szempont szerint Mansfeld és társa, Blaski került a legnagyobb veszélybe. Egyértelműen ők ketten voltak a vezetők, és mindkét "gyilkossági kísérletben" részt vettek. Blaski a vádbeli időben már betöltötte a 18. életévét, Mansfeld viszont veszélyesebb "ellenforradalmárnak" tűnt. Mansfeld - a vizsgálat alatti renitens viselkedését folytatva - egyre inkább kihívta maga ellen a bíróság és az ügyész rosszindulatát. Mátsik György ügyész perbeszédében fenntartotta a vádiratban foglaltakat: Blaskira és Mansfeldre egyaránt halálbüntetést, a többiekre súlyos börtönbüntetést indítványozott. Pár nappal később a bíróság elvetette a halálbüntetést, majd 1959. március 19-én a II. fokú bíróság felerészben elfogadta az ügyészi vádbeszédet, amely a fellebbezési óvást valamennyi terhelttel szemben fenntartotta.
Mansfeld az utolsó szó jogán nagy részben megváltoztatta addigi vallomásait, és halálos ítéletének kihirdetése után kegyelmet és perújrafelvételt kért. A népbírósági tanács azonban egyhangúlag nem ajánlotta kegyelemre. Kíméletlenségük magyarázata nem a vádpontokban rejlik. Azt nem tudták elviselni, hogy Mansfeld még teljes reménytelenségében is szembe mert szállni velük. Ezért vált javíthatatlan, átnevelhetetlen "ellenforradalmárnak" a szemükben. Az ítélet végrehajtására 1959. március 21-én, tizenegy nappal a 18. születésnapja után került sor.
(Források: '56-os Intézet, Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap